Hát hol is kezdjem.. Ez egy igen nagy téma, és nagyon sok minden összefügg nagyon sok mindennel, úgyhogy előre is elnézést kérek a szétszórtságért, csapongásért.
Először is beszéljünk a cukorbetegség (latinul diabetes mellitus) társadalmi vonatkozásairól. Mindenkinek van legalább egy cukorbeteg ismerőse. Tehát ez egy meglehetősen gyakori betegség. Európában 52 (ötvenkét!!) millió ember él cukorbetegséggel, a lakosság kb 8%-a (a WHO -azaz az egészségügyi világszervezet- honlapján találtam ezt az adatot, tehát megbízható). Ez egy olyan betegség, ami jelentős terhet ró az egészségügyi rendszerekre, hiszen nagyon sok embert érint. Mivel rengetegen szenvednek cukorbajban, ezért rengeteg pénzt feccölnek gyógyszerekre az emberek, tehát rengeteg pénze származik a gyógyszergyáraknak belőle, (tehát hatalmas a verseny az egyes gyógyszergyárak között,) tehát rengeteget fordítanak a kutatására. Ezeket azért mondom el, mert ez egy mindennapi téma, az orvosok, kutatók nap mint nap beszélnek róla, tehát benne van a mindennapi életben. Szinte nincs olyan területe a medicinának, ahol ne okozna gondot a cukorbetegség.
Lássuk mi is az a cukorbetegség.. De előtte elmesélem röviden, hogyan működik normálisan (latinul fiziológiásan) a cukorháztartás.
Amikor az ember cukor, illetve szénhidrát tartalmú ételt fogyaszt, a bélben a hosszú cukorláncú (óriás)molekulák lebomlanak egyszerű cukormolekulákra (glükózra). Ezt követően a bélből felszívódik a cukor, belekerül a vérbe. A vér elszállítja a glükózt a többi különböző szervekhez, szövetekhez. Tehát, meg fog emelkedni a vérben a cukor mennyisége, illetve a koncentrációja. (A vérben található cukor koncentrációját nevezzük vércukornak.) Ahhoz, hogy optimálisan működjenek a szervezet adott sejtjei egy meglehetősen állandó vércukorkoncentrációt kell biztosítania a szervezetnek. Ha túl alacsony a cukorszint, akkor a sejtek nem jutnak elég cukorhoz (=energiához), tehát éheznek (ezt az állapotot nevezzük hypoglikémiának); ha túl magas (hiperglikémia), akkor a cukor bezavar olyan kémiai folyamatokba, amelyekbe nem kéne neki, a cukor "túlkínálat" miatt. Tehát fontos, hogy a vércukrot szigorú határok közé szorítsuk. Ezért a szervezet ez ellen fellép (egészen konkrétan a hasnyálmirigyben található Langerhans-szigetek béta-sejtejei): egy inzulin nevű anyagot köp ki magából. Ennek az inzulinnak a hatására az izmok és a zsírszövet (illetve más szövetek is (pl máj), de ez a két(-három) a legjelentősebb) elkezdi raktározni az energiát úgy, hogy a vérből felveszi a cukrot és raktáranyaggá (izomszövetben glikogénné, zsírszövetben zsírrá) alakítja. Ezáltal a vérben lecsökken a cukor mennyisége (hiszen a sejtek belsejébe került), csökken a glükóz koncentrációja, visszaáll az egyensúlyi szintre. (Remélem érthető volt, kicsit tömör, de többszöri olvasásra talán érthető..;)...)
Cukorbetegségnek nevezzük az inzulin abszolút vagy relatív hiányát. Ez azt jelenti, hogy a szervezet nem tud elég inzulint termelni. Ez alapvetően két okból lehetséges (ezért beszélünk két féle cukorbetegségről):
1. a szervezet saját maga írtja ki a hasnyálmirigy béta-sejteit egy autoimmun betegség kapcsán. Ezt nevezzük I. típusú diabetes mellitusnak. Ez a ritkábbik eset, az összes cukorbeteg kb 10%-a. Ekkor az illető nem tud inzulint termelni. Inzulin nélkül márpedig nem lehet élni. Megoldás: kintről kell inzulint bejuttatni. Ők azok a betegek, akiknek egyre kevesebb inzulint termel a hasnyálmirigyük: tehát (általában) soványak. Ők azok, akik étkezés előtt negyedórával "be kell lőjjék magukat", akiknek borzasztóan szoros diétát kell tartni, óránként kiszámított szénhidrát és inzulin mennyiséggel, vasár- és ünnepnapokon is! Különben meghalnak. (Vagy legalábbis kómába esnek.)
2. A másik típusú cukorbetegség (ami a cukorbetegek 90%-át teszi ki) esetén a hasnyálmirigy nem bír elegendő inzulint termelni, mert a.) túl sok cukrot eszik az alany; b.) a sejtek inzulinrezisztenciája miatt, ugyanazon hatás eléréséhez még több inzulint kell termelnie. Ezt nevezzük II. típusú cukorbetegségnek.
Vegyünk egy olyan alanyt, aki nagyon szereti a csokit, illetve az édességeket.. És nem csak nagyon szereti őket, hanem nagy mennyiségben fogyasztja is. Mi történik ilyenkor? Alanyunk megeszi a csokit, a cukor felszívódik, megnő a vércukorszint, erre a hasnyálmirigy működni kezd, inzulint köp ki magából, az inzulin a vérbe kerül, elkezdi eltünteti a fölösleges cukrot a vérből. De alanyunk eszik még egy kis csokit, de mostmár sütivel is kombinálja. Még tovább nő a vércukorszint, a hasnyálmirigynek nagyon kell dolgoznia, hogy elegendő inzulint tudjon termelni, hogy azt a sok-sok fölösleges cukrot el tudja tüntetni a vérből. Egy idő után az izomraktárak megtelnek, nem bírnak több glükózt felvenni. Ennek eredménye képpen, csak zsírsövetbe lehet tovább raktározni, amelynek a raktározó képessége végtelen, ez fog a továbbiakban töltődni. De alanyunk rájön, hogy muszáj megkóstolnia a nagymama beiglijét is. Ezáltal még egy kis cukrot juttat a vérébe. Szegény hasnyálmirigy már gőzerővel dolgozik, hogy csökkentse a túl magas vércukorszintet. Alanyunk ekkor elmegy ebédelni, és desszertnek egy jó adag somlói galuskával kedveskedik magának. Ezáltal még több cukrot juttat a vérébe. És ez így megy nap, mint nap. Egy bizonyos idő után a hasnyálmirigy sejtjei már nem bírják az iramot és túlhajtják magukat, elpusztulnak.. Következésképpen, ugyanazt a (tegyük hozzá, hogy megnövekedett) inzulinmennyiséget kell megtermelni kevesebb dolgozó (élő aktív) sejttel.. Ajjaj, belekerültünk egy ördögi körbe.. Hiszen ezért a szervezet még tovább fogja hajtani szegény béta-sejteket, akik egyre kevésbé fogják bírni, egyre több pusztul el. Végeredmény: 1. a hasnyálmirigy nem tud elég inzulint termelni ahhoz, hogy a fölösleges cukrot eltüntesse a vérből. Tehát megemelkedik a vércukor szint. 2. A zsírszövetekben megnő a raktározott energia mennyisége, megnő a zsírszövet térfogata (kinek ide, kinek amoda jön fel egy-két kiló), magyarul elhízik az illető. Pontosabban fordítva: az ilyen illetők (majdnem) mindig elhízottak. (Itt kapcsolódik össze a cukorbetegség és az elhízás.)
Ráadásul megfigyeltek egy olyan jelenséget, mely szerint ha állandóan magas az inzulin szint, akkor az inzulin-receptorok száma csökken, azaz az inzulin érzékenység csökken. Ez azt jelenti, hogy azok a sejtek, amelyek inzulin hatására felveszik a cukort a vérből, kevésbé leszenk inzulin érzékenyek (hiszen kevesebb receptorról kapják a jelet, hogy "tessék felvenni a vérből a cukrot"). Tehát ugyanannyi inzulin hatására csak kevesebb cukrot vesznek fel. Ergó nem fogják kellő mértékben csökkenteni a vércukrot. Erre úgy reagál a hasnyálmirigy, hogy még több inzulint termel, "ugyan, tessék már felvenni a vérből azt a fölös cukrot!!" Megint belekerültünk egy ördögi körbe.. Minél inkább dolgoztatja a sejteket az inzulin, annál kevésbé figyelnek rá. Ezt nevezzük inzulinrezisztenciának.
Terápia és prevenció:
- az I. típusnál a fent írt módszer: inzulin pótlás kívülről élete végéig borzasztó szigorú szabályok alapján.
- a II. típusnál: gondoljuk végig, hogyan lehetne megszakítani mind két ördögi kört egyetlenegy húzással? Nagyon jó válasz! Diéta! Azaz a túlzott cukorbevitelt (kalóriabevitelt) megszüntetjük! (Ajánlott napi kalóriabevitel: 2500 kcal/nap) Mi történik ilyenkor? A hasnyálmirigynek kevesebb inzulint kell termelnie, mert kevesebb cukrot kell eltüntetnie, mert kevesebbet vittünk be. Ha kevesebb inzulint kell termelnie, akkor kevesebb inzulin lesz a vérben, tehát az inzulinrezisztencia csökken, visszaáll a normális szintre a sejtek inzulinérzékenysége. Ráadásul esztétikai előnyei is származnak a kóros cukorbevitel elhagyásával: ha pont annyi cukrot viszünk be, mint amennyire szükségünk van (pláne, ha még egy kicsivel kevesebbet), akkor nem kell igényt tartanunk a zsírszövet energiaraktározására, mert nincs fölösleges cukor, amit raktározni kéne. Tehát, a zsírszövet mennyisége csökken. Tehát az első tanácsunk: fogyókúra! Illetve sok testmozgás! Az ideális BMI (azaz testtömegindex) 20 és 25 kg/m2 között van.
Amennyiben cukorbetegséget diagnosztizáltak nálunk, a családban, egy barátnál,... mindenképpen nagyon komolyan kell venni! Ez egy nagyon súlyos betegség, annak ellenére, hogy nem tűnik annak. Egyes professzorok "néma gyilkos"-nak nevezik. Valóban, ez egy igen alattomos betegség, mert (szinte) semmi tünete nincs! Illetve amikor már van, akkor már késő. (Ilyen tünet lehet: különböző érbetegségek, szívinfarktus, vesebetegségek, vakság, diabeteses láb, neuropátia, és még rengeteg minden más..)
Honnan lehet mégis felismerni, ha valaki cukorbeteg? Meglehetősen kevés tünete van a betegség kezdetekor. Tehát a legbiztosabb, ha az ember bizonyos időközönként kivizsgáltatja magát. (Pl: Évente egyszer vérünket adni a labororvosnak..)
A leggyakoribb tünet amit észrevehet magán egy cukorbeteg, hogy egy ideje szokatlanul sokat iszik és sokat pisil. Nem tűnik ez olyan súlyosnak, de ha ilyet ismerünk fel magunkon, érdemes elmenni a háziorvoshoz, aki egy laborvizsgálatot fog kérni, (amelyre éhgyomorral kell majd menni,) s amivel kizárható a cukorbetegség.
Hát.. Nagyjából ennyit röviden a cukorbetegségről.. Természetesen még rengeteg elmélete és tudása van az orvosoknak erről a betegségről... Röviden ennyit tudtam elmondani... Kérés-kérdés-óhaj-sóhaj esetén magatokba ne folytsátok! Kérdezzetek bátran, had tanuljunk belőle mindannyian! Igyekszem a legjobb tudásom alapján megválaszolni őket!
